2017 augusztus 13, vasárnap

Momentum! Az új irány!

A régi nagy pártokra akiről kialakult egy bizonyos image az emberek a bevett szokások érzületek alapján szavaznak, ez szoci tudjuk mit jelent rá szavazunk ez jobboldali tudjuk mit jelent rá szavazunk, stb. Ezek a pártok egészen idáig megengedhették maguknak azt a luxust hogy nem politizáltak nem folytattak hatásos modern XXI századi politikát amihez politikai tehetség is kell, hiszen az image-ikből éltek, De az a generáció lassan kimenő félben van amelyik a szoci fidesz/jobboldal kifejezésekre asszociatívan reagálnak. Egy szó mint száz meg fog bomolni az eddigi pártok exisztenciája. Politizálásra lesz szükség ahol a tehetséges kreatív politikai cselekedetek tudják csak elnyerni a választó réteg (ami az új generáció) szimpátiáját. És ehhez tehetséges politikusok kellenek, ami az eddigi nagy pártoknál nem éppen megtalálható. A Momentum ahol a tehetség a belépő a pártba ott feltehetően ha tovább viszik ezt a vonulatot és nem „lustullnak” el akkor kormányképes erővé fogja kinőni magát.

 

AZ uj generációnak nem elég jelszavakat beköhögni, nem elég "jól ismert" pártokat felkínálni, hisz a pártok arculata, nem lesz alapvetés. Politikára lesz szükség ami eléri a szavazókat, dinamkikus kreativ politikusokra, akik egy teljesen uj alternatívát, uj hozzáállást, és új formabontó irányvoanlat kínálva magához vonzák a fiatal tömegeket, az új generációt.

Ez jelenleg egyedül a Momentum.

Szerző: Mesorer

közzétette: 20:00-kor
2017 augusztus 12, szombat

Törd a kereszteket!

Törd a kereszteket!

 

Te mindenki! Gyógyulj! Milliók!

És Ti véreim! Tűrjetek és dolgozzatok, míg a jobb kor napja gyúl!

„És megjutalmaz mindnyájunkat csillagsátron túl az Úr!”

Sokan elfelejtették erkölcsi felelősségüket. Például azok a prédikátorok, papok, akik ma prédikálni mernek. Saját vallásuk, tetteik, és saját mivoltuk inverzéről. Például azok akik hithű keresztények és még mindig a a vészkorszak szellemi és erkölcsi szintjén vannak.

A totális erkölcsi csőd után, amit a szeretett ideológia nyújtott, és indukált a világ számára.

Nem veszik észre magukban a gonoszt ezért keresik mindenütt azt.

 

Jézus egyszer csak felkiált: Törjétek szét a kereszteket, ezzel váltjátok meg magatokat és az engem mardosó tüzek majd enyhülnek!

Szerző: Mesorer

közzétette: 16:08-kor
2017 augusztus 12, szombat

Fogolyének - Egy dal az orosz fogságból

Fogolyének - Egy dal az orosz fogságból

"Daru száll süvít a szél

már újra rám szakad a tél

hideg van éles vad csikorgo

eszembe jut a pesti korzó

a pesti élet a pesti fény

szivem nyugodni nem hagy

annál is fájóbb már a vágy

már úgy szeretnék hazamenni

csendes békén megpihenni

egy csendes tűzhely lágy ölén

én szép szőke asszonyom majd

bele ül csnedben az ölembe

bele kacag a szemembe

ki minden este haza várt

te szőkefürtü kisgyerek

rád gondolni nem is merek

.....................................

.................................... stb.

 

E dal hatására a foglyok közül oskan csendesen sírvafakadtak, voltak akik zokogtak. Ott volt a láger vezérkara /magyar, orosz egyaránt/ A sírás, a zokogás miatt az orosz parancsnok a láger főtolmácsától a dalszöveg pontos fordítását kérte. Mivel a következő dalok is ilyen érzelmi töltetűek voltak, ezért az előadás további részét betiltatta. Hát így ért véget a fogolytársak szerint az előadás."

 

Részlet Kormos József életrajzi leírásából.

Szerző: Mesorer

közzétette: 15:51-kor
2017 augusztus 11, péntek

Porrajmos kapcsán. A múlt- és a cigányság jelen helyzete,

Nemrég volt a roma holokauszt megemlékezés. Ennek kapcsán merült fel a biztonság kérdése.

Kitaszítottság most is jelen van. A másodrangú állampolgár skatulyába kerülnek sokan.

 

A Jobbik cukisodása aktiválta a szélsőséges náci elemeket. A náci erőszakszervezetek a nyiltan rasszista erőszakos bűnozők, akik legálisan tudnak tevékenykedni, többek között a cigányságot veszélyeztetik. Megmutatták már "mire képesek" mikor randaliroztak több településen megfélemlitettek embereket. És nem feledjük azt sem mikor megölték Csorba Robikát! Nem feledjük a rasszista inditatású gyilkosságaikat se! A cigányságot kollektivan megszolják, lenézik. Holott magyarországon a Vészkorszak alatt nem a cigányság volt bűnös a nácikkal való kollaborálásban hanem a magyarság, valamint nem a cigányság volt bűnös a zsidóság kiírtásában hanem a magyarság, és nem a cigányság taszitja ki magából a magyarságot hanem a magyarság a cigányságot! Ellehetetlenítik az cigányság életét! Nem a diszkriminácio ma már a legveszélyezetőbb probléma, hanem a fizikai fenyegetettség.

Önvédelmi csoportok létrehozása ugyan nagy balhét csinálna a közvéleményben! ( a cigányoknak joguk van az önvédelemhez?!)  De biztos hogy nem lenne hiábavaló. Általános pszichologiai ismeretekre alapozva tudjuk, hogy agressziv ember aki a kezében érzi gyeplőt, csak erőszakkal határozott fellépéssel fékezhető meg. A szervezkedés önvédelmi jellegű lenne a JDL mintájára. Várom az ötleteket és a hozzászolásokat!

Javaslom és ajánlom!

Szerző: Mesorer

közzétette: 20:03-kor
2017 július 28, péntek

Jiddis

https://www.youtube.com/watch?v=2hGQ90EsLg0

Szerző: Mesorer

közzétette: 21:16-kor
2017 július 26, szerda

Chaim Nachman Bialik - Nyári napon forró napon

ביום קיץ יום חום: חיים נחמן ביאליק

ביום קיץ, יום חום, עת השמש ממרום 
הרקיע תלהט כתנור היום, 
עת יבקש הלב פינת שקט לחלום - 
בוא אלי, בוא אלי, רע עייף! 

לי יש גן, ובגן תחת אוג כבד צל, 
הרחק הרחק מעיר וממתים, נחבא תל, 
כולו עטוף ירקרק, כולו אומר סוד אל - 
שם ניחבא, ננוח, אח נעים! 

ובהתענג וברוך שם במחבא הלז 
נמתיק יחדיו בדמי צהריים הרז, 
שיופיע לשנינו מקרן הפז, 
הבוקעת את שיפעת הצללים. 

ובליל חורף, ליל קור, עת מחשכים ושחור 
ישופוך בחוץ, הולך סובב הקור, 
ובבשרך כי יתקע מאכלותיו הכפור - 
בוא אלי, בוא אלי ברוך אדוני! 

ביתי קטן ודל בלי מכלולים ופאר, 
אך הוא חם, מלא אור ופתוח לגר, 
על האח בוער אש, על השולחן הנר - 
אצלי שב והתחמם, אח אובד ! 

ובהשמע מילל סופת ליל קול כאוב, 
זכור ניזכור ענות רש גווע ברחוב, 
ולחצתיך אל לב, רעי, אחי הטוב - 
ורסיס נאמן אורידה עליך. 

אך בבוא תור הסתיו, בימי סגריר ועב, 
עמום שומם היקום, רפש הולך ורב, 
דלף טורד על גג, עש בקרב לבב - 
בי, עזבני לנפשי, אח חנון! 

בשיממון הזה אחפוץ בדד היות, 
ובהתעטף הלב ובהיותו למסוס 
אל תיראני עין זר, זר לא יבין את זאת - 
וערירי אחרישה ביגוני. 

Szerző: Mesorer

közzétette: 23:46-kor